Édes teher a várandósság, mondják. Mondják azok, akik nem ölelték sírva a wc-t hetekig, küzdöttek véget nem érő fáradtsággal, éreztek világvége hangulatú depressziót, mart a sav éjjelente, vizesedtek úgy, hogy állni nem bírtak, és még sorolhatnám.
A fórumok , orvosok és a szakirodalom is számtalan megoldást kínál hogyan segítsünk magunkon, ha a babavárás kellemetlen velejárói kínoznak minket, így én most valami egészen más típusú segítségről szeretnék Nektek mesélni.
A Barátainkról, ismerőseinkről a környezetünkben, akik hasonló cipőben, hasonló időben járnak, mint mi. Azokról a Lányokról, Nőkről, Anyákról, Kismamákról, akik engem is átsegítettek számtalan nehéz helyzeten, átvirrasztott éjszakán, azonnali megoldásért kiáltó problémán, rossz kedven, csalódottságon, pesszimizmuson, türelmetleneségen, kétségen…
Ők azok a csajok, akik a terhességem előtt az ismerőseim voltak, ma pedig azok az emberek, akik a legnegatívabb gondolataim nagy részét is ismerik, szóval azt hiszem, a Barátaim.
Nagyon sok minden változik meg azzal, ha családot alapítunk, ez nem kétség. Akkor is, ha úgy gondolkodik egy pár, ahogyan mi is az én párommal, hogy a Baba érkezik a mi életünkbe, így a szükséges dolgokon kívül nem változtatunk az életünkön, Ő vegye fel és szokja majd meg a mi “ritmusunkat”. Mi soha nem voltunk a suttogó, lábujjhegyen lépkedő család, ha a fiunk alszik, vagy akik nem szánnak időt kettesben magukra, de tény, hogy ritkábban jutunk el szórakozni, és a hétközbeni mozi spontaneitása is nagyjából megszűnt létezni számunkra, de mindezek mellett az igényeink is változtak. Abban a tekintetben is, hogy mikor kivel osszuk meg szívesen a szabadidőnket, az örömünket, de a bánatunkat is. Nyilvánvalóan azokkal tudjuk ezt a leginkább gördülékenyen tenni, akik hasonló helyzetben vannak, és hasonlóak az igényeik. Így ha sajnáljuk is, de a baráti körünk némiképp formálódik. Az enyém legalábbis ezt tette. Szomorúan élem meg néha, hogy páran, akiket korábban igaz barátaimnak gondoltam, a várandósság alatt, vagy legkésőbb a szülés utáni időkben mondhatni teljesen kiírták magukat az életemből. És nem azért vagyok szomorú, mert ez bebizonyította azon barátságok milyenségét, amik gallyra mentek, mert az én életem új irányt vett, hanem azért, mert hiányoznak. Nem feltétlenül a “régi szép idők” (persze néha az is), hanem a társaságuk, a humoruk, a tanácsaik, az együtt tölthető idő, az örömöm megosztása velük, hiszen szerettem Őket. De ilyenkor arra gondolok, mennyi új értékes embert kapott az “új életem”. De semmiképp NEM helyettük, nyilván nem, hiszen lenne helye még sok sok embernek a szívemben, életemben, ők nem űrt töltenek be, hanem teljesen új, más szerepük van.
Ők azok, akikkel egy vonaton utazunk jelenleg, ugyanazon végállomás felé. A cél felé, miszerint JÓ Anyák, szülők legyünk, vagy legtöbbször “csak” TÚLÉLJÜNK…
Gyakran megállapítjuk a csajokkal, hogy “jó, hogy vagyunk”. Mert MI már mondhatni "sokan", vagyis hatan vagyunk. Egy kis csoport. A legszűkebb csoportja az Anyukáknak az ismerősi körben, öten közülünk, már Anyukák, és egy leendő Anya, akit a bizalmába fogadott a mi kis társadalmunk.
A történetünk rovid, és tömör. Volt közöttünk egy úttörő kismama, aki mostmár a másfél eves csodálatos kisfiát neveli, és tervezi a 2. Babát. Őt ketten, 3 hónappal később teherbe esők napi szinten bombáztunk két oldalról kérdésekkel. Miután jóformán ugyanazok foglalkoztattak minket, az “alapítónk”, akkor még ismeretlenül, de összekötött minket. Lettünk hárman. Majd pár hónappal később öten, végül hatan. Bizalmat szavazva egymásnak, több esetben ismeretlenül is.
Szerintem nem bántuk meg. Akkor sem, ha akadtak közöttünk konfliktusok. Nem is kevés. Amikor fáradtabb napokon a tanácsot oktatásnak vettük, a kritikát támadásnak, az ellenvéleményt pedig elfogadhatatlannak. Amikor inkább nem is válaszoltunk egymásnak, mert azt láttuk jó "válasznak". :) Nem vagyunk a született feleségek csodanői, akik szomszédokként, délutáni tea mellett beszélik át a napi dolgokat, miközben a gyermekeink idillin játszanak körülöttünk. Sokkal modernebb formában, chaten kommunikálunk, Budapest és környékének 6 különböző, és távoli pontján élünk, mindannyian más városból származunk, de napi szinten beszélünk, közös babaúszásra járunk, vagy jobb időben együtt bandázunk, ami sokkal inkább kihívás picibabákkal, mint buli, de szeretjük.
Szentimentális vagyok, az átlagosnál sokkal, de sokkal jobban, de biztosan állíthatom, hogy másnak is ugyanilyen jól esne, vidítana és nyugatatna, ha legalább 1-2 ilyen emberrel venné körbe magát. Soha nem fogom elfelejteni azt a téli éjszakákat, amikor fújt kint a szél, BeniBubum már harmadjára ébredt, hulla fáradt voltam, és morcos, mondhatni ideggyenge, hogy mégis miééért kell az egyébként jól alvó fiamnak ennyiszer ébrednie….nos mindez 2 perc alatt tűnt el, amikor a sötét szobában szoptatva észrevettem, hogy írtak a csajok. Aznap senkinek nem aludt jól a babája. És pillanatok alatt azt is megtudtuk, hogy azért, mert a babák nem szeretik a szelet. Ha esik, vagy hideg van kint, nem számít. Ha fúj, az baj. Én ezt nem hallottam mástól ezelőtt.
És nem az új információ volt a legnagyobb segítség.
Hanem az ÉRZÉS! Az érzés, a jó érzés, a megkönnyebülés, amikor szembesültem vele, nem én vagyok a világ áldozata, hülyéje, egyetlen felkészületlen és tudatlan anyukája, hiszen nem is olyan messze, pont egyidőben, ugyanazok a helyzetek nehezítik meg megannyi ember életét. :)
Ha valaki teherbe esik, szerintem megváltozik. Nem teljesen nyilván, de érzéseiben erősen. Kialakul benne egy önzetlen segítő szándék, egyfajta őszinte jóindulat az anyatársai felé. Egy láthatatlan szál, kapcsolat. És ha ezt megtapasztaljuk valakinek köszönhetően, ugyanolyan szívesen fogunk mi is segíteni, rendelkezésre állni.
Azért, mert tudjuk mennyire nehéz. Azért, mert tudjuk, mennyire jó, ha nem vagyunk egyedül.
Ui.: Anyukák, Anyuka jelöltek! Szavazzatok bizalmat azoknak is, akikről korábban akár nem is gondoltátok volna, hogy egyszer közel kerültök majd egymáshoz. Nyissatok egymás felé, beszélgessetek, legyetek bátran őszinték. Osszátok meg egymással azt is ami jó, és azt is, amit nehéz. Nagyon sokat segítetek magatokon, a mi kis csoportunk már biztosan tudja, és teljes szívből tanácsolja.
