A cím nem, vagy legalábbis nem feltétlenül igaz. Erről írok Nektek most :)
Még nem éles a blogom 1 teljes hete, így nyilván érhető az a fajta bizsergető izgatottság, pozitív stress – már ha ilyen létezik - , amikor megnyitom az oldalamat, írni kezdek, a “vázlat” státuszból rákattintok az “élesítésre”, vagy viccesen bloggernek nevez a családom, baratáim egy-egy tagja. (Annyira bízom benne, hogy sokáig megmarad ez a nagyon új, és nagyon jó érzés. )
Viszont amikor azt kérdezik, és szinte kivétel nélkül mindenki megkérdezte, aki közelebbről ismer, és olvassa amit írok, hogy MIÉRT írok, már nem az a “jófajta” izgalom lesz rajtam úrrá. Zavarba ejtett a saját Anyukámtól és Csabitól, a páromtól is hallani ezt a kérdést, mert szinte sütött a szavaikból, hogy “ennyire ráérsz”?!
Ha Ők, akik közvetlen közelről látják a mindennapjaimat, és ismernek ezt gondolják, mit gondolhatnak mások? Kicsit puhatolóztam… és ugyanezt gondolják az emberek… Kinek van ideje leülni, gondolkodni, azt szavakba önteni, leírni, szerkesztgetni, és még marketingelni is.
Szóval megkaptuk, mi, unatkozó Anyuka bloggerek, hogy nagyon ráérünk, biztosan nagyon sok a szabadidőnk. Hát nekem nincs sok, a 26 évem alatt épp most a legkevesebb, de tény, hogy van nekem is, mint mindenki másnak, kinek kevesebb, kinek több. Én ezt használom írásra, pedig rengeteg más elfoglaltságot is találnék még itthon. DE!, -és el is érkeztem a “Miért”-hez, nekem ez okoz most örömöt, kapcsol ki, szórakoztat, és ad új célt, miközben megvalósít egy régi tervet.
Ha elalszik az én Pici Kincsem, és nagyjából rendezve van körülöttem a lakás, leülök a kanapéra, lefekszem a hálóban, vagy beülök a dolgozószobába a még este is dolgozó, vagy épp lövöldözős játékot játszó Csabim mellé, kinyitom a laptopomat és pötyögök. Imádom. Mindíg szerettem kiírni magamból az érzéseimet és a gondolataimat, mert sokkal választékosabban és higgadtabban tudtam így kifejezni magam. Nyilván, csak ezért nem kellene publikálnom is. Egyértelműen nem tudom leküzdeni az exhibicionista énemet, de talán azzal, hogy könnyed hangnemben írok olyan dolgokról, amit sokan megélnek, de nem beszélnek róla nyíltan, szórakoztatva nyithatok fel szemeket. Annyira szörnyen elcsépelt, hogy leírni is szörnyű, de tényleg nem minden arany, ami fénylik. Attól, hogy Anyaként óriási kacajokról, ölelésekről postolok, ugyanúgy ordít az én fiam is amikor valami baja van, nekem pedig egyesével hullanak ki a hajszálaim tőle, de az instagramon és facebookon nyilván ezt én sem reklámozom. Viszont őszintén leírom, mint ahogyan sok minden mast is le fogok, például azért, hogy egy babát váró Anyuka vagy akár Apuka, a nehezebb oldalra is fel tudjon készülni, vagy hogy az otthon szintén sírást hallgató Anyukák tudják, semmit nem csinálnak rosszul, mindannyian hasonló cipőben járunk, csak eddig kizárólag az érem egyik oldalát láthattuk. Ez most elég kamu-karitatív szövegnek hangzik, ahogy visszaolvastam :D , de ez a fajta “küldetésem van” érzés valamikor a terhesség alatt alakul ki nagyon sok nőben. Ezt nagyon sok ismerősömnél megfigyeltem, és több barátnőm a héten, mielőtt belekezdtem a blogba mesélte is, hogy megvolt nála is ez az érzés…Biztos a hormonok… :D Anno annyira átszellemülten, és őszintén segítettek “profi kismamát” faragni belőlem, olyan, szintén kismama, Anyuka, ismerőseim, akiktől erre korábban soha nem számítottam volna, viszont ma már épp emiatt is, barátnőimnek nevezhetem Őket. És ezt kényszeresen tovább akarja adni az ember. Csak azért, mert jól esik. Tehát valahonnan indult az, hogy nyilvános szeretnék írni...
Persze, amikor rávettem magam, hogy belekezdek, és fáradok vele, elképzeltem magam “befutott bloggerként” , vagy írónőként, akinek a munkaeszköze egy szép laptop, táblagép és okostelefon, munkahelyem pedig a nagyvilág, belvárosi kávézók napsütötte teraszai, ahol egy latte mellett írom le aznapi gondolataimat, amiből természetesen még jól meg is tudok élni. Nem bánnám, ha ez így alakulna, mert mesésen hangzik, de jelenleg nem ezért írok elsősorban, és nem is azért, mert annyira ráérek. Mint elmondtam, boldoggá tesz, ha írok, és ha Ti az írásomra kiváncsiak vagytok. Ha segítek vagy szimplán csak szórakoztatok.
Ezért hát, ha tetszik, olvasgassatok. :)
