Csapjunk is a közepébe.
Az első sokk a terhességem 2. harmada alatt ért. Az első trimeszter ugyanazt az aktivitást tartotta, mint az azt megelőző évek átlaga, ugyanúgy szerettük, akartuk egymást, mint korábban, nem változott sok minden (kivéve a melltartó méretemet hétről hétre, ami meg csak pozitívan hatott…)
Viszont a 2. trimeszterbe érve a nemi életem megszűnt. Nem, nem ritkult, nem vált kényelmetlenné, vagy ilyesmi –erre esélye sem volt-, hanem az együttlétek száma közel nullára redukálódott. Na EZ az, amiről én SEHOL nem olvastam előtte. Engem nem készített fel SENKI, nem olvastam róla sem a terhesapplikációmban, sem a nőgyógyászati okosságokban, de még a google sem dobott erről okos dolgokat. Arról, hogy VELEM mit művelhetnek a hormonjaim ezernyi oldal megtalált, még keresnem sem kellett, de arról, hogy a pocakom lakójának APUKÁJA esetlegesen min mehet majd keresztül SEMMI…
Félve érdeklődtem 1-2 szintén várandós barátnőmnél, hátha ők megnyugtatnak majd, hogy ez tök normális, de az ő párjaiknál nem volt “baj”, sőőőt, néhány férfi ismerősömről még azt is megtudtam, hogy terhes-fetisiszta, már ha ez a fogalom létezik. Színtiszta, már-már érezhető izgalommal meséltek arről, a pocakomat simogatva egy-egy baráti összejövetelen, hogy mennyire rajongtak a párjaik terhességéért, a növekvő méreteikért. Ezek után még inkább érthetetlen volt számomra, hogy vannak férfiak, akiknek a libidóját ez a látvány cseppet sem fokozza, sőt, akár maximálisan lombozza. És bár fizikálisan hiába működne a dolog bármikor, fejben egyáltalán nem.
Ilyen van, és kész, el kell fogadni. Sok felesleges energiát és szinte teljesen hiábavaló próbálkozást sprórol meg a kismama magának, ha ezt megérti. Én már csak tudom.
De értesse meg mindezt valaki egy Nővel, akit nem az esze, hanem a hormonjai irányítanak. Lehetetlen. Olyan ez, mint amikor a kívánós várandós epret kíván. Akkor eper KELL. Nem egy óra múlva, nem holnap, AZONNAL. Aki nem volt a terhessége alatt kívánós, vagy nem volt még terhes, vagy Férfi, és nem is lesz, az soha nem tudja ezt a kényszeres érzést elképzelni. Talán egy dolog van, amihez hasonlítani tudom. Hogyha valami durva gyomorbaj bánt, és menned kell…nem számít hol vagy, hány ember van körültötted, mit csinálsz épp. Muszáj. Hát valami hasonló érzés, amikor egy feltüzelt terhes nő szexet akar. Nincs mese. Kell neki. KEGYETLEN érzés ekkor falba ütközni. Tényleg kegyetlen. Megérteni, hogy nem én vagyok a hibás, nem vagyok kövér, vagy kevésbé kívánatos (csak egy kicsit :D ) pedig lehetetlen. Én képes lettem volna törni-zúzni. Helyette vitáztam és sírtam. És nem csak az első alkalommal. Hiába ültünk le, és felnőttek módjára beszéltünk a dologról, és látszólag meg is értettem a miértjét a dolognak, legközelebb, ha újra elöntöttek a hormonok, ugyanígy éreztem magam.
Szóval ilyen is van. Aki már átélte, együtt érezhet, aki megúszta, az örülhet, aki még csak ezután járhat így….hát…. legalább tud róla, hogy vannak ilyen esetek is, felkészülhet…
Számomra e tekintetben kínkeserves FÉL ÉV!!! volt ez… de ami ez + a 6 hét tiltás után jött MINDENÉRT kárpótolt….
